Tollas fülbevaló, avagy az univerzális füldísz

Maja tollas fülbevaló

Ha szóba kerül a tollas fülbevaló egy női baráti társaságban zajló baráti csevegés kapcsán, akkor az ember azt hihetné, hogy a témát néhány perc alatt könnyen ki lehet vesézni, hiszen egy olyan termékről van szó ez esetben, amely mutatós ugyan, de csak az elmúlt néhány év során vált népszerű divatcikké. Az igazság ezzel szemben az, hogy a tollas fülbevaló „lelkét” adó madártollak már igen régóta jelen vannak ékszer gyanánt az emberi történelemben. Elég csak abba belegondolnunk, hogy a tollakat hajdíszként már az ősi paleoindiánok is viselték, bár tény, hogy erre a célra főként nagy testű ragadozó madarak szárny-és farktollait használták.

A tollas fülbevaló igazából ékszerként, egyes afrikai, ősközösség szinten élő törzsek hölgy tagjainak körében vált elterjedté, akik nemes egyszerűséggel az átlyukasztott fülcimpájukba befűzött, növényi rostokból fonott karikákat díszítették szavannai madarak kisebb-nagyobb színes tollaival. A tollas fülbevaló a maja és az inka kultúrában is megjelent, viszont meglepő módon Európában egyáltalán nem volt népszerű egészen a XX. század közepéig.

Ez idő tájt is csak a nyugat-európai országokban hordták a nők, illetve az Egyesült Államokban a háborúellenes hippi mozgalom szabadságot jelképező egyik fontos szimbólumaként.

Hippi korszakbeli tollas fülbevaló
Hippi korszakbeli tollas fülbevaló

 

A tollas fülbevaló napjainkban

Indián álomfogó stílusú tollas fülbevaló
Indián álomfogó stílusú tollas fülbevaló

Manapság, ha felkeresünk egy ékszerboltot, ahol többféle fülbevaló típus közül választhatunk, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a tollas fülbevaló nem csupán egyféle változatban, hanem számtalan egymástól jelentős mértékben eltérő kivitelben is létezik. Az utóbbi időben még egészen rendhagyó megjelenésű típusokat is kapni belőle, amelyek láttán az ember elsőre kissé meglepődik. Ilyen többek között az a tollas fülbevaló, ami tulajdonképpen egy indián álomfogót szimbolizál, amit alapesetben az ember a hálóhelye, kanapéja, franciaágya fölött szokott csak elhelyezni.

A tollas fülbevaló egyre növekvő népszerűségét jelzi az a tény is, hogy az elmúlt néhány évben már féldrágaköves változatok is megjelentek belőle, amelyek rendkívül attraktív megjelenést kölcsönöznek a viselőjének, így akár egy impozáns estélyi ruha tökéletes kiegészítőjévé is válhatnak. Természetesen, ha tollas fülbevalót szeretnénk magunknak választani, akkor a hagyományos üzletek helyett manapság már sokkal kényelmesebb, ha felkeresünk néhány prémium minőségű ékszereket forgalmazó online webshopot. Ami a kínálatot illeti, az online internetes üzletek, legyen szó bármilyen ékszerről (nyaklánc, karkötő, bokalánc vagy éppen tollas fülbevaló), már jó ideje minden téren felveszik a versenyt a hagyományos üzletekkel, ráadásul általában olcsóbban juthatunk hozzá náluk a kiszemelt termékhez, mivel alacsonyabb költséggel képesek működni.

 

Milyen alkalmakra megfelelő viselet a tollas fülbevaló?

Aranyozott, estélyi ruhához is megfelelő tollas fülbevaló
Aranyozott, estélyi ruhához is megfelelő tollas fülbevaló

A kérdésre egy szóban válaszolva: bármilyenre. Mivel manapság már a tollas fülbevaló tengernyi változata érhető el mind online mind hagyományos módon, és szinte bárhonnan beszerezhető ez a mutatós ékszertípus, ezért rendkívül könnyen választhatunk olyat, ami tökéletesen megfelel a számunkra. Például mindennapi viseletre beszerezhetünk egy hagyományos karika fülbevalóra hajazó tollas változatot.

Ha szórakozni megyünk a barátaink társaságában egy fülledt nyári éjszakán, ideális kiegészítője lehet a lenge öltözékünknek egy féldrágaköves vagy bizsu változat. Természetesen a tollas fülbevaló még exkluzívabb eseményeken történő részvételkor is tökéletes kiegészítője lehet az öltözékünknek, arra azonban ilyenkor érdemes ügyelnünk, hogy a fülbevalót alkotó tollak színei harmonizáljanak az egyéb ékszereinkkel. Ez fülbevaló egy univerzális füldísz, amit évszaktól, napszaktól függetlenül bármikor hordhatunk, ha úgy tartja kedvünk, és biztosak lehetünk benne, ha rátesszük a voksunkat, akkor egy randin vagy egy szórakozóhelyen is könnyen magunkra irányíthatjuk az erősebbik nem képviselőinek figyelmét.

Mindenképp nézz szét a különböző tollas fülbevaló webshop kínálatokban mielőtt megrendelnél egy ilyen szép ékszert!